A plébános heti üzenete

Demeter atya temetése

Excellenciás és Főtisztelendő Érsek Atya! Főtisztelendő Paptervérek! Diakónus úr! Akolitus úr! Minisztránsok! Tisztelt Hozzátartozók! Kedves Hívek!

Elhunyt paptestvérünk Mezőkövesden született, 1928.12.06. Szent Miklós napján. 1954-ben szentelték pappá. Akkor éppen Mária szentéve volt. Szentelési szentképére ez volt felírva: Mária segíts! Kápláni helyei: Kengyel, Nagyiván, Tiszaörs, Besenyszög, Ormosbánya, Nyírbátor, Eger, Tiszafüred, Arló, és végül Jászberény 20 éven át. Rövid ideig Nyíracsádon volt plébános, de bizonyos félszegsége miatt, a kápláni szolgálatba tért vissza.

A hosszú élet adományával tüntette ki a Mindenható elhunyt paptestvérünket. Első szavunk ezért legyen a köszöneté, mint ahogy a hívő ember minden percét megköszöni életének. Mert hittel állítjuk, hogy az emberi élet mindenestől ajándék, az élet kitüntető volta nem jár nekünk, az élet nem kikövetelhető valóság, hanem mindenestől ajándék, a fogantatástól az utolsó sóhajig. Ezzel a lelkülettel köszönjük meg Demeter atya 92 esztendejét, amit itt ebben a teremtett szép világban élhetett, és főként megköszönjük azt, hogy hosszúra nyúló életét Krisztus urunk szolgálatába állította.

10 év alatt, ott Jászberényben, mindennap ott ültünk egymással szemben az ebédlőben. Egy ideig édesanyám is ott ült. Egy hónap volt közöttük. Mivel édesapám pár hónapos koromban meghalt, ki nem mondva ugyan, de úgy tekintettem rá, mintha az édesapám lenne, mintha szüleim ülnének az asztalnál. Úgy gondolom ez sok mindent elárul kettőnk kapcsolatáról.

Olykor egy-egy pohár bor mellett beszélt gyermekkoráról, a summás létről, a kitűnő tanulmányairól, s arról, hogyan fogott be édesapja – nehéz szívvel ugyan - a lovasszekérbe, s hogyan indultak fel Egerbe, hogy jelentkezzem a Szemináriumban. Meghitt szép pillanatok voltak ezek, amikor az emberi lélek érzületei feltárulnak.

Azonban az atyai vonások mellett munkatársak is voltunk. Ha lehetett volna az ő idejében szerzetesnek állni, az lett volna az ő hívatásának teljessége. Mert úgy élt, mintegy szerzetes. Kezében az imakönyvvel, ami szét volt imádkozva, az egyik középen kettéhasadva. Láttam egyszer, hogy az imakönyvnek hol az egyik részét, hol a másik részét veszi fel az asztalról az imádságra. 

Anyagiaktól teljesen függetlenül élt. Önzetlen, adakozó voltát, szétosztotta mindenét, de gondosan, adományainak célt adva. Egy évben csak egyszer ment el, akkor is halottak napján, ide Mezőkövesdre, a temetőbe, hogy szeretteiért imádkozzon. Az állandóság megtestesítőjeként, bizony a káplántársak ezt gyakran kihasználták, olykor még én is, mehettünk fontos és kevésbé fontos dolgaink után, mert a plébánián biztosan ott volt valaki, Demeter atya.

Papi szolgálatát mindig nagy buzgósággal látta el. Szívesen elnézték neki a hívek, ha a beszéde kicsit hosszúra nyúlt, mert ő volt sokak lelki atyja. Gyóntatószékében minden áldott reggel és este megtalálható volt. Ezért sokan nagyon szerették. Máig emlegetik.

Az irodai, adminisztrációs feladatok ellátásában az aprólékosságig precíz volt. Valóságos lelki fájdalmat okozott neki, ha valami nem pontosan lett feljegyezve, anyakönyvbe bevezetve. Ő számolta a perselypénzt, minden hétfőn, nagy gondossággal. Mindent feljegyezett. Kezéhez egyetlen forint sem tapadt.

Megtiszteltük egymást azzal is, hogy pont egybeesett az ő aranymiséje, az én ezüstmisémmel. Az enyémen ő beszélt, az övén meg én. Megtisztelt azzal is, hogy gyémánt és vasmiséjén is én szólhattam.

Amikor váratlanul elhelyezésre kerültem Jászberényből, egy fényképet adott nekem, amelyen az ő reverendás alakja látható, és ezeket írta rá: „Kedves Apát úr! Kedves János! Szeretettel adom ezt a fényképet az együtt töltött 10 év emlékére, köszönve minden jót, amit kaptam tőled. Őrizz meg jó emlékezetedben. Ígérem én is megőrizlek téged jó emlékezetemben. Isten segítsen új szolgálati helyeden, szülőföldemen. Ezért remélem, hogy többször találkozunk az életben. Szeretettel köszöntelek. Kelt: Jászberény, 2011. július 31-én. Demeter Mátyás”

Amikor nyugdíjba került, párszor meglátogattam, ő is engem. Mindent, mint lélekben jó szerzetes betartva élte mindennapjait. Melynek fénypontja a mindennapi szentmise bemutatása jelentette. Soha semmire nem vágyódva, ez volt életének középpontja.

Ahogy keresztfia elbeszéléséből tudom, augusztus 4-én bizonyos szédüléses gyengeség lett úrrá rajta. Éppen a szentmise bemutatására készült. Kórházba került. Értelmének teljes tudatában volt. Az érdeklődések során mindig azt mondta, hogy nem fáj semmije, leletei rendben vannak. Azonban augusztus 9-én fél három tájban csendben elaludt. Amilyen volt az egész élete, úgy halt meg. Senkinek a terhére nem volt. Tudomásul vette, hogy Krisztusa szólongatja, és így szenderedett el, hogy egy lépéssel a halál után az ő Ura várja, akit egész életében hűségben, egyszerűségben, töretlenül szolgált.

Mert – kedves gyászolók - a keresztény és főleg papi temetések során is a mi szent hitünk teljes valósága ragyog fel. Mert amikor a keresztre emeljük tekintetünket Isten végső szeretete tündököl számunkra. Ennél tovább nem mehetett értünk érzett szeretetéből. Virágaink arra utalnak, hogy nem romlandó testet ünnepeljük, hanem a keresztség okán az istengyermeki méltóságot, mely köré épül majd az új, a dicsőséges, feltámadt test, amelyen már nem úr a halál. Gyertyánik, mécseseink is arra utalnak, hogy Krisztus a világ világossága, neki van egyedül hatalma beragyogni az emberi élet homályát, bűn sötétségét, a halálnak rettenetét. A harangok szava arra figyelmeztet, hogy egy lélek érkezik az ítéletre, kit a mi imáink és szeretetünk kísér. És a sírhoz kísérés közben sem szomorú gyászmenetet képezünk, hanem feltámadási körmenetet tartunk, elhelyezzük őt oda, ahonnan majd várja a boldog feltámadást.

Kedves Demeter Atya! Fogadd el búcsúzó szavaimat. A remélt viszontlátásig is Isten veled. Dicsértessék a Jézus Krisztus! Amen.