A vérszerződéstől a vármegyékig – K. Dudás Mária írása

A vérszerződéstől a vármegyékigK. Dudás Mária írása

 

Az Országgyűlés mint alkotmányozó hatalom, Magyarország alaptörvényének 11. módosítását 2022. július 19-i ülésén fogadta el. Ennek keretében került sor egy olyan változtatásra is, amely hazánk közigazgatását is érinti: A történelmi hagyományokra hivatkozva változik a megyék elnevezése vármegyékre. Az indoklás szerint „A vármegye kifejezés használatával jobban hangsúlyozható, hogy a magyar államszervezés és államszerkezet központi gondolati motívuma a nemzeti szuverenitás és ezen keresztül az európai civilizáció sarokköveinek megvédése.”

A híradások szerint arra is érkezett kormánypárti javaslat, hogy a megyei kormánymegbízottakat a jövőben főispánnak nevezzék. Ebben egyébként az a logika, hogy a történelmi vármegyerendszerben is a főispán úgymond kormánymegbízott volt: az uralkodót képviselő tisztségviselő a vármegye élén. 

Erről jut eszembe: talán nem is ártana, ha legalább vázlatosan áttekintenénk államéletünk főbb mozzanatait a kezdetektől.

Őseink önálló élete valahol a Nyugat-Szibéria és Közép-Ázsia térségében kezdődött. Az őshaza megszületése akkorra tehető, amikor őseink már magyar öntudattal rendelkeztek, s megkülönböztették magukat más népektől.

A középkori nagy népvándorlások idején a magyarok is elindultak az őshazából. 890 után Kurszán (Árpád uralkodótársa) kitervelte, Álmos megszervezte, Árpád pedig végrehajtotta a magyarok bejövetelét és letelepülését. A 9. sz. első felében Levédiától nyugatabbra, Etelközbe húzódtak. Itt került sor a törzsszövetség megerősítésére, a vérszerződésre, ami jelentősen megnövelte a magyarság erejét és amely államjogi szempontból is kiemelkedő jelentőségű: Alaptörvényünk ősi bizonyítéka, majd később 1222-ben az Aranybulla is.

A hét törzs vezérei ünnepélyesen Árpádot választották maguk közül fejedelemmé, s a vérszerződésben biztosították utódainak az uralkodását, és ezt a szerződést az utolsó Árpád-házi sarj kihalásáig be is tartották.

„Erre Árpád és a hét vezér benyomult Pannóniába, nem mint jövevény, hanem mint a föld örökös jogú birtokosa.”

900-ra az egész Kárpát-medence a magyarok kezén volt.

Nemzetünk állami élete tehát az etelközi vérszerződéssel kezdődött. Az addig 7 törzsre osztott, közös fővezér nélkül élő nemzet megválasztotta Árpádot, ezzel összpontosította a nemzet erejét, (belátták, hogy egységes vezetés mellett eredményesebben tudnak boldogulni) s így előre biztosított volt a honfoglalás sikere. A vérszerződés ugyanis olyan alaptörvényeket tartalmaz, melyek a közös fővezérség felállítása utánra is biztosították a nemzet szabadságát, olyan alkotmány alapját tették le, amelynél jobbal akkor Európának egyetlen nemzete sem rendelkezett. 

A honfoglalás után Pusztaszeren országgyűlést tartottak, melyen a megszerzett földet igazságosan elosztották, s olyan törvényeket alkottak, melyek a nemzetet továbbra is összetartották.

Van olyan forrásmunka, amelyből kitűnik, hogy már Árpád fővezérsége alatt voltak vármegyék: „Árpád Bungárnak adta a diósgyőri várat, melyet ez a maga várával Borsoddal egyesítvén, egy vármegyévé tett.”

A királyság fölállítása fontos változásokat jelentett a nemzet közéletében. „És midőn kezéhez vette István a királyi koronát, fényes ünnepéllyel megkoronáztatta magát Esztergomban, az 1000-dik évi augusztus hó 15-én.” 

A törzsszerkezet eltörlése, s a birtokfelosztás annyiban lett nagyon fontossá a központi királyi hatalomra nézve, hogy ez azon államjogi elv eredete, miszerint a földbirtokot a király adja, s ha a tulajdonos örökösök nélkül hal meg, vagy a király és nemzet iránti hűtlenség bűnébe esik, az ilyennek birtokáról a király fog rendelkezni, vagyis a korona lesz a birtokjog forrása.

A vármegye területi-közigazgatási egység Magyarországon, melynek szervezeti rendszerét apostoli királyunk, államalapító Szent István hozta létre. Az elkobzott nemzetségi birtokok egy részén a királyi udvar ellátását szolgáló szervezetet, a másik részén az ispán hatalma alá tartozó várispánságokat, vármegyéket, erdőispánságokat és határvármegyéket létesített.

A 13. sz. elejétől a királyi birtokok eladományozásával a királyi vármegyerendszer fokozatosan felbomlott, s helyette a 13-14. sz.-ban a nemesi vármegyék, a köznemesség rendi, önkormányzati szervezete jött létre, melynek önkormányzati testületei a 16. sz.-ra alakultak ki. A vármegyei közgyűlés jogszabályokat alkotott, feladata volt az országos törvények kihirdetése, országgyűlési követek és a megyei tisztviselők választása. A bíráskodást a vármegyei törvényszék intézte. Az 1608. évi törvény különböztette meg először a közrendű követek alsótábláját és a főrendek felsőtábláját. Ettől kezdve 1848-ig ebben a szerkezetben ülésezett a rendi országgyűlés. 1848-ban az utolsó rendi országgyűlés feloszlott, s átadta helyét a polgári parlamentnek.

A vármegye élén a király által kinevezett főispán állt, de az ügyek vitele az alispán hatáskörébe tartozott. A vármegyén belüli közigazgatási egységeket, a járásokat, a szolgabírók irányították.

A 16-19.sz.-ban a rendi ellenállás legfőbb erőssége a nemesi vármegye volt.

A polgári forradalmak folyományaként 1870-ben a nemesi vármegye megszűnt, de szervezeti felépítése 1945-ig lényegében nem változott, a bíráskodás jogát azonban elvették tőle.

A trianoni gyalázat előtt hazánk 63 vármegyéből állt, s ha jól számolom, utána már csak 13 egész, és néhány csonka vármegyénk maradt. Legértékesebb vármegyéink és városaink idegen uralom alatt sínylődnek.

1950-ben a vármegye megszűnt, helyébe a megye lépett.

A rendszerváltásnak nevezett fordulattal a tanácsrendszer megszűnt, közigazgatásunkban új szelek kezdtek fújdogálni. 

Ha jól értem az Alaptörvény 11. módosításának vármegyékre vonatkozó passzusát, akkor a megyék csak az elnevezésükben fognak megváltozni január 1-től, de hogy mit tartogat még a jövő…..?