A plébános heti üzenete!
Szent József karácsonya
Fordítsuk figyelmünket az idén, a háttérben meghúzódó szereplőre, Szent Józsefre.
Anya és gyermeke vonatkozásában talán már minden megírtak az idők folyamán, de József mindig a héttérben állt. Ezért most „hallgassuk” őt.
- Vajon hogyan tekintett ő, Máriára, jegyesére?
Úgy, mint egy szerelemes, zsidó fiatalember, aki annak rendje és módja szerint házasságra készült. Az isteni rendelkezés azonban, e két ember szerelmét megváltoztatta. Mondjuk így, hogy kapcsolatuk az „első szerelem” szintjén maradt. És itt emlékezzünk – nem botránkozva, hanem meghatódva – milyen is volt az, amikor mi is, a felnőtt kor kezdetén, minden nap vártuk a kedvessel való találkozást. Gondoljuk csak vissza arra, borzongtató érzésre, ahogy a másik jelenléte „metszett és alakított”. Milyen tiszta volt az a vágyódás, valaki után, akit el nem érthetek. Miért vitatnánk el tőlük ezt az érzést. Ők megmaradtak ebben az állapotban, nem önként, hanem egy nagyobb, az Isten akarata teljesítése miatt. S rögtön azt is állíthatjuk, hogy így közelebb voltak egymáshoz, mint bárki, földi halandó, a legszorosabb testi kötelékben.
- Hogyan tekintett ő a Gyermekre?
Mint „igaz ember” megrendülten, mint aki Isten terveibe be van avatva. Hisz közvetlen közelről volt tanúja a megtestesülés eseményének. Vállalta feladatát. Elvette feleségül Máriát. A gyermeket, a rokonság körében, a zsinagógában, ő emelte magasra, és jelentette ki, hogy aki született, az ő fia. Ezzel a jogi cselekedettel vált Jézus, hogy így mondjam zsidóvá, azaz a választott nép tagjává. Ő tanította a gyermeket a mesterségre, a fa szeretetére, megmunkálására – nem gondolva arra – talán meg érte -, hogy egykor majd a gyermeket, durva, faragatlan, megmunkálatlan fára szögezik.
- Hogyan tekintsünk mi, ezek után Szent Józsefre?
Úgy, mint egy hívő emberre. A jegyesek védőszentjére. A derék apára. Mint a Szent Család őrére. A kétkezi munka szentjére. A hűség emberére. A karácsonyi események hősére. S ami a legfontosabb, ismerjük fel életében a mi hivatásunkat, mely nem más, mint hogy odaadó módon, Isten akarata szerint érdemes csak élnünk.