A plébános heti üzenete!

Szent József karácsonya

 

Fordítsuk figyelmünket az idén, a háttérben meghúzódó  szereplőre, Szent Józsefre.

Anya és gyermeke vonatkozásában talán már minden megírtak az idők folyamán, de József mindig a héttérben állt. Ezért most „hallgassuk” őt. 

  1. Vajon hogyan tekintett ő,  Máriára, jegyesére?

Úgy, mint egy szerelemes, zsidó fiatalember, aki annak rendje és módja szerint házasságra készült.  Az isteni rendelkezés azonban, e két ember szerelmét megváltoztatta. Mondjuk így, hogy kapcsolatuk az „első szerelem” szintjén maradt. És itt emlékezzünk – nem botránkozva, hanem meghatódva – milyen is volt az, amikor mi is, a felnőtt kor kezdetén, minden nap vártuk a kedvessel való találkozást. Gondoljuk csak vissza arra, borzongtató érzésre, ahogy a másik jelenléte „metszett és alakított”. Milyen tiszta volt az a vágyódás, valaki után, akit el nem érthetek. Miért vitatnánk el tőlük ezt az érzést. Ők megmaradtak ebben az állapotban, nem önként, hanem egy nagyobb, az Isten akarata teljesítése miatt. S rögtön azt is állíthatjuk, hogy így közelebb voltak egymáshoz, mint bárki, földi halandó, a legszorosabb testi kötelékben.

  1. Hogyan tekintett ő a Gyermekre?

Mint „igaz ember” megrendülten, mint aki Isten terveibe be van avatva. Hisz közvetlen közelről volt tanúja a megtestesülés eseményének. Vállalta feladatát. Elvette feleségül Máriát. A gyermeket, a rokonság körében, a zsinagógában, ő emelte magasra, és jelentette ki, hogy aki született, az ő fia. Ezzel a jogi cselekedettel vált Jézus, hogy így mondjam zsidóvá, azaz a választott nép tagjává. Ő tanította a gyermeket a mesterségre, a fa szeretetére, megmunkálására – nem gondolva arra – talán meg érte -, hogy egykor majd a gyermeket, durva, faragatlan, megmunkálatlan fára szögezik.

  1. Hogyan tekintsünk mi, ezek után Szent Józsefre?

Úgy, mint egy hívő emberre. A jegyesek védőszentjére. A derék apára. Mint a Szent Család őrére. A kétkezi munka szentjére. A hűség emberére. A karácsonyi események hősére. S ami a legfontosabb, ismerjük fel életében a mi hivatásunkat, mely nem más, mint hogy odaadó módon, Isten akarata szerint érdemes csak élnünk.