A plébános heti üzenete!
A szentek köztünk élnek (5)
Ágnes nővérről szeretnék pár sor írni.
Jászberényben ismertem meg őt, onnan származott. Olykor jött sírokat látogatni. Egyszer megvárt az egyik szentmise után és rám bízta magát. Legyek én, aki majd eltemetteti, közölte, hogy az én nevemet fogja megadni. Egyszóval rokonává, mondjuk így fiává fogadott, ott és akkor, teljesen érdemtelenül, ismeretlenül.
Azután, ahogy történni szokott, a párbeszéd indul két személy között. Egyre inkább feltárult előttem az ő szerzetesnői lelkülete. Betegeket ápolt, 20 évig Svájcban tette ezt. Emiatt a mi viszonyunkhoz képest jó nyugdíjjal rendelkezett, amit ő rendszeresen szét is osztogatott. Én is kaptam belőle bőségesen. De ami ennél is nagyobb, betekintést engedett az ő gyémánttisztaságú szívébe.
Gyakran mondta: „a Királynak titkait hívem őrzöm”, de ezeket a tapasztalatokat - soha ki nem adott, másoknak meg nem mutatott - verseiben leírta. Át is adott nekem két nagy telegépelt dossziét, amit annak rendje-módja szerint el is vesztettem költözködésem során. De pár verse azért megmaradt. Majd idézek belőle.
Egymásnak terhére nem voltunk. A nővér Budapesten, egy idősek otthonában élt. Időnként meglátogattuk egymást. Szervezte a szentmiséket, ott a magánalapítványú otthonban, ő volt a lelke minden nagy ünnepségnek, ahol verseiből szavalt. Mígnem, amikor egyszer a közeli templomba sietett, egy fiatal kerékpáros elütötte, amúgy is törékeny testét összezúzta. Ebből már nem épült fel. Teste egyre inkább áttetsző lett, szeme már nem állt meg földi alakzatokon, hanem az eljövendőt kémlelte.
S jöjjön a versrészlet:
„Ó, ha az én vágyam mind valóra válna, / Kis ibolya lennék az erdők magányában, / Nem láthatná senki szerény ruházatom, / De Isten felé szállna varázsló illatom.
Ó, ha az én vágyam mind valóra válna, / Rózsabokor lennék a kertnek zugában, / Minden bársony szirmon harmatcsepp ragyogna, / És a szívem mélyén a szeretet dalolna.”
Lám, lám, ilyen egy igaz szerzetesi lelkületet. Így ő is a névtelen szentek sorába emeltetik általam.