Feltámadás

Kegyelmi pillanatok (4)

Feltámadás? Mit olvasunk erről az Írásban?

Szent Pál fényességet lát, hangokat hall. János apostol a lepleket látta. Mária Magdolna kertésznek hiszi, mindaddig, amíg meg nem szólítja, úgy, ahogy csak a Mester tudta őt megszólítani. A bizonytalankodó Péter apostolt háromszorosan kérdezi: mondd csak, szeretsz te engem? Teljesen megszégyenülve, minden nehézkességét félretéve feleli, hiszen tudod, az életemet is adnám érted. A hitetlen apostolnak pedig ezt mondja: érints meg, tedd ujjadat a sebekbe, nézd valósak, mindezt értetek. Tamás a földre borul, kiszakad belőle hit megvallása: én Uram, én Istenem. Vagy ott van a galileai jelent. A Feltámadt, mint jó pásztor előttük halad, mintegy az öröklét távlatát nyitva előttük. A tó partján halat süt nekik. Reggelizni hívja őket. Bizonyítva ezzel, hogy szeretete meg nem fogyatkozó. Ő ugyanolyan szerető, gondoskodó barátunk marad, mint földi életében. Az emmauszi tanítványok esetében pedig úgy tesz, mintha tovább akarna menni. Marasztalásukra leült velük az asztalhoz, ismétli az utolsó vacsorai mozdulatot, s ráismernek. Még abban az órában szaladnak vissza, az apostoli közösséggel találkozni. Egymást megelőzve kiáltanak egymásnak: Valóban feltámadt az Úr! Pár nappal később, mind a tizenketten kiállnak Jeruzsálem főterére, ezzel a mondattal: akit megöltetek, az feltámadt és él.

S végül is, a fentebb említett szent tapasztalatokat, az apostolok kiomló vére hitelesíti.

 

A leírtakon túl, vajon én hogyan szerezhetek tapasztalatot a feltámadásról?

A magam esetében úgy, hogy a szentáldozáskor az arcokra tekintek. S csak ámulok, hogy honnan a csodálatos fény a szemekben, a megtört arcok milyen széppé válnak, sőt egy-egy arcot látva, egyenesen a feltámadottra ismerek. Amikor egy-egy lélek elém áll, látok mindent. Látom azt a hosszú utat, melyet megtett, látom a bűnbánatát, a gyarlóságait, de mindez eltörpül, ahhoz az örömhöz képest, ahogy ott áll, s várja az Üdvözítőt, a Királyt, aki forrása minden lelki édességnek. A szentmise során gyakran észreveszek átszellemült arcokat, s tudom, hogy ők az angyalokkal, a megdicsőültekkel beszélgetnek. Jaj, csak meg ne zavarja őket valaki – gondolom ilyenkor. S érzékelem, ahogy a tiszta lelkeket a kegyelmek árja egészen felemeli.

Egy „egyszerű” keresztény lélek hogyan szerezhet tapasztalatot a feltámadásról?

Amikor felfogom azt, hogy az Énekek Énekéből megismert szerelmes: valójában a feltámadt Úr. Ő kiáltja nekem: Kereslek téged! Engedd, hogy megtaláljalak! Érintselek! Magamhoz emeljelek! A földi lét minden szenvedése, árulása, gonoszsága kevés ahhoz, hogy megtagadjalak téged, akit szeret a lelkem! S amikor mindezt megértem, igen, ezek a pillanatok, a feltámadásról szerezett bizonyosságok. Már itt, a siralmak völgyében. S addig-addig kell rugaszkodunk, vágyakozunk, amíg majd egyszer csak, egy nem várt órában, meg nem könyörül rajtunk, s lehajolva végleg magához emel. Az lesz majd az én igazi feltámadásom, átlépve e földi lét kapuján, odaérkezve őhozzá, aki a feltámadás és