A szentek köztünk élnek (3)

A szentek köztünk élnek (3)

 

Történt, hogy a kórházba hívtak. Eddig semmi különös. Indulok. Kis aggodalom, hogy hol, merre találom, milyen állapotban az illetőt.

A folyosóra érve azonban, mit hallok? Teljesen szokatlanul, az egyik kórteremből ima hangjai szűrődtek ki. Mindjárt tudtam, jó helyen járok. Beléptem, s mit látok? A férj egészen közel hajolva feleségéhez, közösen imádkoznak. A lábam a földbe gyökeredzett, megálltam, s valami nagy felismerés és öröm töltötte el a szívemet. Még így nem láttam felragyogni a házasság szentségének méltóságát. Akkor, amikor már lefoszlott két ember kapcsolatáról, minden földi máz, akkor kerül felszínre a mély. De hiszen ők ezt fogadták. Hogy az Isten akaratát teljesítik, és hogy a másikat egészen és mindenestől felvállalják.

Amikor közelebb léptem, a férj felállt, kezet fogtunk. S emlékszem, valami különös szédülés fogott el, amikor a munkában kidolgozott nagy tenyerét érintettem. A családért való áldozat, évtizedek minden ereje sütött a kézből. Lám egy kézfogás, mi mindent elárul. S odahajoltam a feleséghez, akinek alakja megtört és sovány volt. Az élet, a gyermekek, a sok munka mind ott volt ráírva vékony testére. Ebben is feltárult valami, ami oly szép, és csak a Lélek által látható.

Elvégeztük a szertartást. Mélyen megrendülve búcsúztam el tőlük. S mikor kiléptem, elmenőben hallottam, hogy folytatják a megkezdett imát.

Látjátok Testvérek! Egy ilyen pillanatban, benne van az egész élet. Annak minden szentsége. 

S kezdtem emlékezni. De, hisz pár évvel ezelőtt ők voltak azok, akik aranymenyegzőjüket tartották. Két idős ember állt ott az oltár előtt, de mögöttük legalább százan ültek. Mind-mind az ő állhatos szerelmük, szeretetük gyümölcseként. Mégiscsak igaz: Isten a szeretet, s erre az Istentől adott képességünkre van alapozva minden. Legyen az a házasság, a papi vagy a szerzetesi hívatás. És legfőképpen az nyilvánvaló, hogy mindnyájan a szentségre vagyunk hívatottak.