Bérmálkozás

Bérmálkozás

 

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy magam is bérmálkoztam ill. készítettem fel bérmálkozókat, - sőt még azt is el tudom mondani, hogy volt rá eset, amikor magam is bérmáltam. Azaz a szentséget – rossz, félreérthető szóval – ki is szolgáltattam.

Nézzük a magam oldaláról: Gimnazista voltam. Mintegy négyszáz gyermek állta körül a jászapáti nagytemplomot. Mire a püspök hozzánk ért, - beletelt vagy egy órába is - bizony minden ihletem elszállt… Megmondom őszintén, talán már a templomba se mentem vissza. De nemcsak én, de mások se… Igen, a tömegegyház fényes külsőségek között megrendezett egyik nagy ünnepe volt az a bérmálkozás. Összefoglalva: nagy, fényes ünnepség, kevés hatásfokkal. Mert hol vannak azok a százak, akik akkor bérmálkoztak…

Nézzük a második helyzetet: Papként nagy és szent felbuzdulással láttam hozzá a gyermekek felkészítéséhez. Milyen szent és nemes feladat, hogy sokakat elvezethetek ehhez a nagy ünnephez. Százan is ültek az első önálló bérmálkozási felkészítésem során a barcikai kistemplom padjaiban. Tiszta szemek, őszinte akaratok, ifjúkori megtérések kavarognak emlékeimben. Kedves arcok merülnek elém, amikor régi bérmálási fényképek kerülnek kezembe. Talán nem volt annyira kiábrándító maga a bérmálási szentmise sem. De tudtam előre, hogy meg is szakadhat a szívem a sok gyermekért, nem tudom őket megóvni attól, hogy meg ne kísértse őket a Sátán. Hogy bizony, ugyanúgy tanúja legyek mind a „száz” eltűnésének. Még mindig „tömegek” özönlenek egy-egy alkalomra, hogy azután - talán - a házasságkötéskor vagy gyermekeik keresztelésekor vagy éppen haláluk napján találkozzam velük újra…

Vegyük a harmadik esetet. Volt olyan is, hogy felnőttek esetében a keresztségre jelentkezők egyben bérmálkoztak is. Ebben a helyzetben a személyesség, az eleven párbeszéd igen hatékonynak bizonyult. Még baráti szálak is szövődtek. Az ismerettség eleven maradt a későbbiek során is. Ez a fajta előkészítés talán csak több tucat embert érintett. Nem mondom, hogy mind ott ülnek a templomban, de biztosan több közük van az egyházhoz, mint az előzőeknek.

Nem csoda, hogy az előző tapasztalatok nyomán az egyház inkább egy újabb módszert ajánl. Ez pedig a katekumenátus, azaz a hittanulásnak egy sajátosan, az egyházi élet kezdetei óta gyakorolt módja, ahol a közösség veszi át a főszerepet. Ebben a fajta előkészítésben már nem a lelkipásztorra hárul minden feladat, hanem a keresztény közösségre, amely választ, befogad, kipróbál, majd aztán, ha a jelentkező kiállta a próbát, teljes jogú taggá – azaz kereszténnyé – nyilvánít, fogad valakit…

Kedves jó Testvérek! Így építsétek Krisztus egyházát ezentúl. Legyen először is élő és eleven a közösség, mely hív, evangelizál, kiválaszt, kipróbál, befogad, majd a szentségek által Krisztushoz vezeti azt, aki engedi magát kimenteni a hitetlen, bűnös világból.