Szentmise-magyarázataim (6)

Szentmise-magyarázataim (6)

Most a lényegről pár szót! Hosszú évtizedekig édesanyám minden áldott reggel, korán kelt, és sietett a templomban. Egyedül maradva, a szegényes albérleti szobában, gyermekként is felfogtam, hogy ott valami fontos, még nálam fontosabb valaki lehet. 

Jászkiséren, ahol laktunk, egyszer rendkívül rossz idő volt. Esett és esteledett. Az utcákon egy lélek se, és mi, édesanyám és én, mentünk összekapaszkodva, egy esernyő alatt, igen, a templomba. Ez a kép annyira előttem van, és most már tudom, soha nem voltam hozzá olyan közel, mint akkor, amikor így, egészen közel egymáshoz, a szentmisére siettünk.

Pedig micsoda idők jártak akkoriban. Ez felért egy lázadással, a fennálló hatalmi rendszer ellen. Ez néma tüntetés volt, és a szívünkben micsoda öröm feszült.

Na, de félre, az emlékekkel! Azóta, hogy e sorokat írom, eltelt bizony egy emberöltő. S mióta, hivatalosan, papként szolgálom Krisztus ügyét, a tömegek elpártolásának vagyok szomorú tanúja. S ennek legbiztosabb kifejeződése, a szentmiséken egyre kevesebben, egyre bizonytalanabbul veszünk részt.

Még Mezőkövesden is, pedig mint tudjuk, ez a világ közepe, a hit megvallása terén. Látjuk, mi van. Csak így összegezhetem, egyre kevesebben vagyunk a templomban.

Na, de félre, a kesergésekkel! Mivel nekem is van lelkem, ezért minden nap győzködnöm kell magam, ember, ne a számokat nézd, ne azzal törődj, hogy kik és miért nem.

S most titkot árulok el. Amikor az oltár elé állok, egy csapásra minden szorongás eltűnik a lelkemből. Itt vagyok Uram, hívtál, jövök és szolgállak téged. S amikor kifordulok, nemcsak azokat látom, akik éppen ott vannak, hanem nagy tömeget. Arcok tűnnek elém, az áhítatos lelkek egész sora, akikkel csak életem során találkoztam. Valósággal benépesül a templomtér, különösen, amikor a szentek is sorra kerülnek, akik oda vannak festve a nagy kupolára. Talán ezért is csukom be olykor a szemem, hogy őket is lássam, azoknak sokaságát, akik a szentmiséből éltek, akiknek ez volt a szíve közepe.

Mai reggel is, amikor hajnali szentmisén, a kedves hívekhez fordultam, nagy bizonyosság járta át szívemet, mert hisz a szentmisén, a legmegbízhatóbb módon, a legvalóságosabban találkozunk Krisztus Urunkkal. Ott hamisítatlanul halljuk az ő szavát, amikor megjelenik a teste és a vére, megjelenik a sebeket hordozó valóságos ember, és megjelenik a dicsőségesen feltámadt Úr. S a kettő, egymást nem kizáró valóság. Ez a hit teljessége.

S most már biztos vagyok abban, hogy én is, mint édesanyám, ha egyszer nyugalomba vonulok, ott leszek a szentmiséken, mint egyszerű hívő lélek. Ott hátul, valahol a padban, a gyermekkorban megtapasztalt szívet-lelket melengető érzéssel. Igen, itt találkozhatom veled legteljesebben, ki egykor értem jászolban feküdtél, kínos szent keresztfára mentél, és értem, az én üdvösségemért, dicsőségesen feltámadtál.