Szentmise-magyarázataim (7)

Szentmise-magyarázataim (7)

Még mindig a lényegnél maradva. Most a megtestesülés szempontjából nézzük a szentmise cselekményét.

Nem győztük eleget szemlélni a jászolban fekvő gyermeket. Mily gyönge, kiszolgáltatott. Kicsinyke tejjel étkezik, és mindenben édesanyjára szorul.

Későbbiekben Szent József viszi magával a zsinagógába, tanítja meg dolgozni. Minderről nincs híradás az evangéliumokban, csak ennyi: engedelmes volt, növekedett korban, bölcsességben, kedvességben Isten és az emberek előtt. Fantáziánkkal kitölthetjük ezt a mondatot. S nem is tévedünk, mert mindenben hasonló lett hozzánk. Ment bizony kútra a vízért, mint ahogy annyiszor gyermekként én is, ott Jászapátin. Türelemmel álltunk, vártunk a sorunkra. S még mennyi minden. Önfeledten játszani, szaladgálni, Isten teremtett szép világát belélegezni. Ezt mind megtette Ő, az értünk testet öltött Fiú.

Ez a törékenység megjelenik a szentmisén is. Valamelyik nap áldoztatásra került a sor. A szentostyák majdnem kicsordultak az áldoztató kehelyből, s amikor egy nagyobbat sóhajtottam, az egyik szentostya kiszállt, s pont a következő áldozó kezébe hullott. Egy pillanatra megálltunk. S bevillant egy lényeg. Az, amit karácsonykor szeretettem volna elmondani, de valahogy elmaradt. Úgy volt közöttünk az Úr Jézus, oly gyöngén, és gyöngéden a jászolban, ahogy minden szentmisén ott van a fehér kenyér, az aranyozott tartón. Anyagilag alig lehet kifejezni egy ostya árát. A súlyáról ne is beszéljünk. De mégis benne, az istenség egész teljessége lakozik.