A plébános heti üzenete!

Szentmise-magyarázataim (3)

Ha már egyszer beláttuk, hogy a szentmise a „forrás és csúcspontja” (II. Vat. Zs.) a mi vallásosságunknak, akkor miért nem tolong az oltár körül pl. Mezőkövesd város teljes lakossága?

Legyen ez egy kérdés és próbáljunk felelni rá. Első kijelentésem erre, nehéz az Úr közvetlen kötelében lenni.

Egyszerűbb elbujdosva lenni a kert fái között, mint mindennap találkozni az izzó szeretettel. A választott nép is visszavágyott a húsos fazekak mellé, a rabszolgasorsba, mintsem együtt éljen nap mint nap az Urral. Egyszerűbbnek tűnik tehát megmaradni a bűnben, a bűn állapotában, mintsem erőt venni magamon, s naponta, hetente odaállnom az Isten elé.

S rögtön elém tűnik egy csomó ember, már csak a közvetlen környezetemben, akik már lélekben régen szakítottak az Úrral. El is felejtették közelségének, nemcsak félelmetes voltát, hanem a mennyei édessége ízéét is. Ebből az állapotból, csak egy-egy pillanatra tudnak kiszakadni, amikor valaki meghal, vagy beteg lesz, kezdené az imát, de már régen elfelejtett mindent.

Mi is a bűn lényege? Tudva és akarva nem engedelmeskedni az Isten parancsának. Mit jelent megátalkodni a bűnben? Nem vagyok hajlandó ezen a megrögzöttségemen változtatni. S mit tagadjuk a mai világ lelkülete ennek kedvez. Merülj el a felszínben, a buli, fesztiválkorszak könnyen felejthető mámoraiban és ott találom magam lelkileg kifosztva, összeverve, erőtlenül. Jártányi erőm sincs, hogy felkeljek, magamról gondoskodjam, nemhogy még elé álljak Uram, pláne ilyen beszennyezett ruhában, lelkülettel.

De mindig van egy szent maradék. Akik elolvassák – mondjuk - ezt az írást, vegyék magukra annak súlyát, hogy mi vagyunk az. Rajtunk, a mi helyállásunkon múlik Krisztus ügye. Egyszerűbbnek tűnne engedni a világ romló vonzásának, de ilyenkor elénk lép a meggyalázott Krisztus, s a fájdalmas szót hallom, naponta én is: „János”, (mindenki helyettesítse ide a nevét!) csak nem akarsz te is elhagyni?
S így maradok, maradunk kb. ezren ebben a városban, akik átérzik a zsoltáros szavát: Mint szavas a forrásvíz után, úgy vágyódik a lelkem utánad Uram! S nem tudnak nem megjelenni, napról-napra, hétről-hétre, hogy együtt lakjanak az emésztő tűzzel, mely kiéget lelkünkből minden rosszat, majd odavonz magához, s szent jelenlétének felejthetetlen, mással fel nem cserélhető édességét ízlelteti meg velünk