Pataky Vidor

A jövő hét csütörtökén temetjük az atyát. Rá való emlékezéssel ajánlom az írás, melyet gyémántmisén mondtam!

Kedves Testvérek!

 

Pataky Vidor kanonok, esperes, plébános atyát köszöntjük a mai nap, mégpedig 60 éves papi működését ünnepeljük. 

Eddigi 83 éve, kb. 4 sort tesz ki a papok névtárát tartalmazó könyvben: Így olvassuk: Jászapátin született, 1933-ban. A következő dátum: 1956: a pappá szentelés. Ott áll egy 23 éves fiatalember papi életének kezdetén. Úgy, mint Mózes egykor a Vörös tenger partján. S mit hall? Na, fiam, indulj. Kelj át rajta! Vezesd a népet az ígéret földjére. És ne félj, én veled vagyok! Vagy újszövetségi hasonlattal élve: Fiam, evezz a mélyre, és vesd ki a hálót, ezentúl emberhalász leszel.

S eltelik majdnem húsz év: Pócspetri, Erdőtelek, Heves, Jászberény, Törökszentmiklós, Ózd. Ezek a kápláni helyek. Majd 42 évesen az első plébánosi hely: Nagykörü. Majd 55 évesen Jászladány, 25 évig, immár egészen közel a jászok szent földjéhez, közel a szülőföldhöz. Az utóbbi 3 év pedig, Jászapátin, mint nyugdíjas.

 

A rendszerváltozás táján jelent meg Miskolcon egy könyv. Talán ez volt a címe: „Az ígéret gyermekei”. Mély benyomást tett rám, az egyszerű papi sorsokat felelevenítő kiadvány. Úgymond névtelen papi életek elevenedtek meg, olyan papi sorosok tárultak elénk, mely életek az ateizmus idején, jelentéktelen kis helyeken zajlottak. Olvasva a sorokat rájöttem, hogy bármelyik élete lehetett volna az enyém, mert a papi lét, mély lelki struktúrájában ugyanaz. Legyen bár, érdekes és változatos a külső körülmény, de ami a papi életeket mozgatja, teszi hősiessé olykor, azok a következők:



Hűség: Jézus szava: Talán ti is el akartok menni? Nem, mert az örök élet igéi nálad vannak - felelik az apostolok. Mert paptestvérünk papi életének kezdetén mit tapasztalt: mérhetetlen romlást. Szétzavarását az egyháznak, szétzüllesztését a szerzeteseknek- rendeknek. Értelmes emberek fordítanak hátat, egyetemi szinten, ezren és ezren kezdik oktatni az egyetemeken, tanítani a kis iskolákba az ártatlan gyermeki lelkeket kínozva, az oktathatatlant, az ateizmust. Azaz, hogy nincs Isten. Micsoda megnyomorítás. El tudom gondolni, hányszor elhangzott ez a szó: Látod, kedves fiam, mi vesz körül? Talán te is el akarsz hagyni? De nem: ima, szentmise, a hívek áldott szíve, a magmaradási ösztön: ez nem lehet így. Hogy milyen is volt az a bizonyos idő. Illés próféta történetéről elmélkedtünk a napokban: áldozati állat, Báál papjai, ezren, százan, éjjel-nappal az égre kiáltoztak, de nem fogadta el az Úr áldozatuk, csak egyedül Illését, aki az igaz Istent imádta. Marxista egyetemek, tanárok, oktatók sokasága tépte ki a gyermekek szívéből a hit első gyönge virágait. Nincs Isten döbbenetes, tragédiákat okozó kijelentésével. S volt a faluban egy ember, mint Illés, aki az igaz Isten imádását képviselte, sokszor egyedül. Ezernyi istentelenséget ordító torok ordításával szemben: van létezik, neki áldozatot bemutatni az egyetlen és helyes. S mi történt: az a bizonyos egyházat megnyomorító rendszer a történelem szemétdombjára került, a hit töretlenül megőrizve, a papok ajkán, életvitelén keresztül megőrződött. Át kellett kelni a vörös tengeren, + még ott volt az a negyven év a pusztában, az egyik napról a másikra élés, de az Isten mindent felülmúló kegyeleme, nem engedte fiát, hogy rátámadjanak a mérges kígyók, nem fogyott el az égi manna eledel, nem fogytak el a látomások, a bizonyosság a szívből, lehet bármilyen helyzet, Uram az örök élet igéi nálad vannak. Ezt újból és újból kimondani: micsoda nagy szabadság ez kedves testvérek. Ilyen egy pap lelki élete, ilyen vigasztalások származnak… azt csak az igaz papi lelkek tudják. Minden veszendő arany, tökéletesen mindegy hogy mibe öltözünk, vagy éppen mit eszünk, mert megmarad a hűség. 

A következő szótöredékek a hűségről születtek, talán többet mondanak, mint az eddigiek: mert a hűség olyan, mint fehér virágok a síron, mint bimbózó rózsa, mint oltalmazó anyai kar, mint néma várakozás, a Te feléd sietés tiszta öröme, egy gyermek öntudatlan csókja, a kitartó ima, az önmegtartóztatás kínja, a hűtlenségtől megsebzett szív fájdalma. A hűség mértéke: a halálig tartó helyállás.



Szeretet. Bizony háromszor kérdezi a mi Urunk a felkészülés során: kisebb rendek, diakonátus, majd a papszentelés idején: fiam, jobban szeretsz-e mint a többiek. S ki kell mondani, bármily szívszakadás is, hisz a földből való földiek vagyunk, a test és a vér lázongása ellenére: Uram te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek. Ez másképp nem megy. Ez a szív titkos küzdelme. Gyönyörűséges küzdelem ez. Mely tetszik az Atyának, a Fiúnak, a Szentléleknek, a mennyei karoknak. Hisz ott nem nősülünk, nem megy férjhez senki. Örökké az Úrral leszünk, nem szorulunk lámpavilágra, mert a mi tündöklő napunkból, Krisztusból kapunk mindent, életünk – italunk, beteljesülésünk, hogy a célnál vagyunk.

De mindez még ígéret: addig harc van, igen kemény harc. A sátán minden angyalával, az elkárhozás veszélyével. Ez nem fenyegetés. Az örömhír, a jutalom, ennek fényében teljes. Úgy nem, hogy úgy élek, ahogy nekem tetszik. Semmi lemondás, habzsolva a világ javait, az ilyen elmerül benne, belefullad. Hogy milyen ez a húsbavágó szeret. Talán álljon itt egy vers, egy olyan vers, amely mélyről születik, a szavakat mély áramlatok szállítják, s jutnak kifejezésre.

„Hívó szavad izzó fehéren szólított – fordultam feléd kitárt lélekkel – mint napraforgó. Szívembe égetted lényedet – szemeim megvakultak – s mint vakot vezettél. Szép szemednek sugara – megpihent rajtam – s felcsillant benne a felismerés. Mondd mi szépet láttál? – mi értéked fedeztél fel bennem – miért pont így és én. De nem kérdezek már Uram – látom a keresztet – önként megyek én oda.”



Örömhírt kell hirdetni. Azt a magasabb szempontot felvenni naponta, melyre Urunk tanít. Adj, szeresd felebarátod, megütnek, tartsd a másik arcodat. Legyetek irgalmasok, ne ítéljetek, azt add a másiknak, amit te szeretnél kapni, de nem visszafizetés reményében. Gyűjts kincseket a mennybe, ahol a moly nem rág, a rozsda nem emészt. Állj elő mindezekkel akár alkalmas-alkalmatlan. Hogyan kell látnom a világot. Mit kell képviselnem. Ez az új parancs, az új törvény, ez az evangélium, az örömhír. S nincs más. A világ szelleme ellen. Az egyház ne legyen hatalmi tényező, űzzük ki a közéletből, oda nem szóljon bele, csak mondjon ájtatos szövegeket, az bennünket nem bánt, de abortusz kérdésben maradjon csendben, kábítószerkérdésben meg ne szólaljon, ne hivatkozzon keresztény gyökerekre Európában, magánügy ez az új jelszó, s jöhet az üldözés. Természetfölötti a cél. Ez minden nap kiderül. A mindennapi ima, szentmise adja az erőt, hogy ez a szempont ki ne vesszék a világból. Mert akkor a többi sötétség és a néma csend következik, azaz a pusztulás. Szeretet struktúráit kell kiépíteni. (Benedek pápa)

Hogy milyen is a papi sors ezek után? Talán egy verstöredék megsejteti a végleteket: 

„Eget érő szerelem – gyönge szívemnek lángja, a végtelen titkaiba hatolás – ó gyarló emberi ismeret. Vértanúság pálmaága – önmagunkat féltő kín, elveszés a Szeretetben – önzésünkbe zárva.”

 

Jászapáti, Pataky Vidor atya gyémántmiséje