Plébános

Dr. Medvegy János

„Fiam, vívd meg bizalommal a jó harcot!” – ezt a szentpáli mondatot választottam 35 évvel ezelőtt.

Harcra készültem, igen. Sejtjeimben őrzöm azt a fojtogató, édeskés rossz érzést, ami körülvett akkor. Láttam az embertömegek elfordulását a hittől, az egyházi élettől. Mert ugyanis még láttam Jászapátin (ahol születtem) milyen is volt az egyház, nagyként, erősként, amikor még a hétköznapok apró rezdüléseit is áthatotta a hit. Elsirattam ezt sokszor.

Mit tagadjam, nehéz volt a döntés. De mégis – a „halálraítéltek” közé álltam.

Hálát szeretnék adni azért, hogy az Örökkévaló „szája leheletével”, egy könnyed mozdulattal az istenellenes szövetséget eltüntette, és hogy megtapasztalhattam, hogy az álnok Sátán, mint villám bukott le az égből.

Ezüstmisémre ez a mondat talált meg: „Hűséges az, aki meghívott!”

Mert hűséges volt – minden hűtlenségem, bűnöm ellenére – a jászárokszállási 3 évem alatt, a kazincbarcikai 8 év, a legutóbbi jászberényi 10 évem alatt.

Hálát adok a sok kegyelemért, a legalább tízezernyi alkalomért, amikor szerelemes szavakat mondhattam rólad Krisztusom, és az újszövetség áldozatát megújíthattam. A sok száz jegyespárért, akiket oktathattam. A sok ezer gyónóért, akiket rajtam keresztül az Isten irgalma megmentett és átölelt. A sok eltűnt hittanos gyermekért, akiknek szeme csillogását a szívemben őrzöm. Az utolsót sóhajtó haldoklókért, a betegekért.

Hálát adok a mostani helyzetért, egyházunk sok gyengeségéért, az aratnivaló sok, a munkás kevés tapasztalatáért. Az útkeresésért.

Hálát adok mindenért, ami kegyelemből történt velem, az elmúlt 60 évem alatt.

/Leíratott: Sziklaforrás 2011. július – augusztusi számában/