Gari Takács Margitról – K. Dudás Mária írása

 Gari Takács Margitról – K. Dudás Mária írása

Kisiskolás koromban találkoztam Margit nénivel először személyesen. Addig csak hallomásból ismertem.

Gyakran fogadott iskolás csoportokat a lakásán. A mi osztályunk is így került kapcsolatba vele. Beszélt a letűnt matyó-világról, hagyománytiszteletről és népmeséket is mondott. Végül nem győzött válaszolni a kérdéseimre. Valósággal megbabonázott engem az a néhány matyó relikvia, ami a lakásában volt. Egészen belemerültem a látványba, észre sem vettem, hogy a tanítónő és a többi gyerek már nincsenek ott. Akkor eszméltem fel, amikor Margit néni a vállamra tette a kezét és megkérdezte: „Ugye te Skorpió vagy?” Én a csillagképekről akkor még semmit nem tudtam, ezért igen zokon vettem a kérdést, és közöltem vele, hogy én nem Skorpió vagyok, hanem kislány! A tanítónő éppen akkor jött vissza azzal, hogy „Dudás Mari! Már megint veled van a baj!” Hamar tisztázódott a félreértés, amitől megnyugodtam.

A következő találkozásunk a ’70-es évek közepe táján történt. Egy koszorúzási ünnepségen vettünk részt, ahol én a „Föltámadott a tenger” című Petőfi verset szavaltam, amit dermedt csend követett. Margit néni tüntetőleg odajött hozzám és gratulált. (Akkoriban nem mindenki mert kiállni ilyen hangvételű verssel.)

Néhány évvel később – még mindig a pártállami diktatúra időszakában vagyunk - a munkahelyemen keresett fel. Egy fényképet mutatott, amely egy ütött-kopott szoborcsoportot ábrázolt. Megkérdezte, hogy ismerem-e. Akkor láttam először. Arra kért, hogy próbáljam kibetűzni, mi van a szoborra írva, mert ő már gyengén lát. De én sem tudtam elolvasni. Aztán szereztem egy nagyítót, és annak segítségével már sikerült. Lassan kezdtem betűzni, mert nagyon kopott volt a felírat és egyik-másik betű hiányzott: „…muki S…t  ..nos”. Margit néni felujjongott és izgatottan mondta: „Ez az! Tudod mi ez?” Tanácstalanul néztem, mire ő: „Nepomuki Szent János!”

„A képen másik két szoborrészlet is látszik” – jegyeztem meg. „Igen-igen! Az csakis Szent István és Szent Domonkos lehet. Tudod hol áll ez a szobor?” Tagadólag intettem a fejemmel, mire ő sürgetett, hogy menjünk azonnal, megmutatja. „Én csak munkaidő után mehetek!” – mondtam. „Persze-persze” – kapott észbe – „akkor 16 óra 40 perckor a Nagytemplom előtt várlak!”

Mire odaértem, Margit néni már ott állt. Néhány lépéssel távolabb, a Béke téri parkban (ma Szent László tér) megálltunk, és egy örökzöld növénnyel befuttatott helyre mutatott. „A borostyán alatt van a szobor. A kezeddel próbáld szétfeszíteni az indákat. Csinálj akkora nyílást, hogy beférj rajta, én addig szemmel tartom a terepet!” (A pártállam regnálása idején az ilyen magánakciókat nem nagyon szerették).

„No de miniszoknyában és tűsarkú cipőben?” – berzenkedtem. „Vesd le a cipőt meg a harisnyádat is, nehogy kiszakadjon, én majd falazok neked!” Kelletlenül ugyan, de megtettem, amit kért. Hanem a borostyánnal nem boldogultam. Nagyon sűrűn volt benőve. Ekkor ledobta a holmimat a fűre és kissé dühösen ő maga esett neki a makacs növénynek. De ő sem boldogult. „Vissza tudsz jönni egy óra múlva? Hozok metszőollót!” Mondtam, hogy igen. „Tornacipőt és mackót vegyél fel!” – szólt utánam. 

Egy óra múltán már szorgosan dolgoztunk az örökzöldön, s amikor sikerült egy kis lyukat hasítani a borostyánfüggönyön, bemásztam. „No, mit látsz?” – sürgetett izgatottan. „Törmeléket és borostyánt! Itt is be van nőve minden!” A kezemmel azonban belül már tudtam magamnak annyi helyet csinálni, hogy közelebb férkőzhettem a szoborcsoport egyik oldalához. „Szent Istvánt megtaláltam, de a többit nem érem el, olyan sűrűn be van nőve!” „Jól van, mássz ki!” Eltüntettük a nyílást, hogy ne fogjon gyanút senki.

Margit néni elmesélte, hogy a borostyán alatt a Szűz Mária-Szentek szobra áll, amit 1778-ban állíttatott Mezőkövesd lakossága hálából Istennek, hogy megszűnt a pestis, amiért sokat imádkoztak. Azt is elmondta, hogy a szobor alatt egy kiszáradt kút van, abban égették el a pestissel fertőzött ruhákat. A kút alatt pedig egy alagútnak a bejárata, azon keresztül menekültek az emberek a tatárok meg a törökök elől a Bükkbe. De lehet, hogy ez csak egy legenda – fűzte hozzá.

A szobor viszont nem legenda. Felújított állapotban ma is ott áll a régi helyén. Szent István, Szent Domonkos és Nepomuki Szent János éberen őrködnek a város fölött. Szűz Mária pedig a földgömbön állva a Holdat tapossa és a kígyó fejét tiporja.