Készülünk a püspöki szinódusra -- K. Dudás Mária írása

Készülünk a püspöki szinódusra -- K. Dudás Mária írása

Ferenc pápa 2023-ra püspöki szinódust hirdetett meg, ahol a világ minden országából kiválasztott püspökök gyűlnek össze, akik tanácsaikkal segítséget nyújtanak a pápának az Egyház kormányzásában.

A pápa kezdeményezésére ezt a szinódust minden egyházmegyében széles körű konzultáció előzi meg.

A 2023-ra tervezett szinódus címe: Egy szinodális Egyházért: közösség, részvétel és küldetés. 

A szinodalitás mindenekelőtt azt a sajátos stílust jelenti, amely az Egyház életét és küldetését jellemzi: Isten népe együtt vándorol, és abba a közösségbe tartozik, amelyet az Úr Jézus hívott egybe a Szentlélek erejével, hogy hirdesse az Evangéliumot. 

Az Egri Főegyházmegyében 2022. januárjában vette kezdetét a konzultációk szakasza. Minden plébánia megkapta azokat a kérdéseket, amelyeket elsősorban közösségi megbeszélésekre szántak. A Szent László Plébánián is elkezdődött ez a munka.  A Biblia Körben is ez most a fő téma. 

A kérdések megválaszolására 2022. febr. 28-ig van lehetőség. Azután a hierarchia különböző szintjein összegzésre kerülnek, melynek végállomása a vatikáni szinódus előkészítő bizottsága.

Egy megújulási folyamatról van szó, mert az Egyháznak mindig reagálnia kell a kor kihívásaira. A világnak elvárásai vannak az Egyházzal szemben, ám nem szabad szem elől téveszteni, hogy Jézusnak is vannak elvárásai a világgal szemben. Sőt, megítélésem szerint erre kellene tenni a hangsúlyt, hiszen Jézus azt akarta, hogy igazságosabb és testvériesebb legyen a világ. De hol vagyunk még ettől?

Hogy „képben legyünk” nem árt néhány fogalmat tisztáznunk. A szinódus szűkebb körű a zsinatnál.

A zsinat: görögül szünodosz, latinul concilium – összejövetel, gyülekezet – a katolikus egyházban az egész, vagy részegyház püspökeinek és a velük egyenlő joghatósággal felruházott főpapoknak egyházi ügyekben határozatok hozatalára jogosított ünnepélyes gyülekezete.

Az egész katolikus egyház püspökeinek a pápa vagy az általa kirendelt legátus elnöklete alatt dogmák megformulázására és egyházi törvények alkotására létrehozott gyülekezetet egyetemes zsinatnak,

az egyház valamely részének főpapjai számára szervezett egyházfegyelmi kérdésekkel foglalkozó összejövetelét pedig részleges zsinatnak hívják. 

Az egyházmegyei zsinat: a püspököknek általában tíz évenként összeülő tanácskozó-tanácsadó testülete.

A püspöki konferencia: valamely ország (egyháztartomány) püspökeinek aktuális egyházi, egyházpolitikai kérdésekről folytatott rendszeres tanácskozása. 

A püspöki szinódus (a II. Vatikáni Zsinat óta) a püspöki konferenciák által választott püspököknek, a szerzetesrendek képviselőinek, a Római Kúria (Apostoli Szék) bíborosainak és a pápa által kiválasztott püspököknek, a pápa által esetenként összehívott, az egész egyházat érintő aktuális kérdésekkel foglalkozó gyülekezete.

Az első egyetemes zsinatot Constantinus császár hívta össze és nyitotta meg a kisázsiai Niceában, Kr. u. 325-ben. 

A zsinatok összehívásának jogát a későbbi császárok is fenntartották maguknak.  Az első nyolc egyetemes zsinatot a császárok hívták össze és személyesen, vagy magasrangú küldöttek révén kezükben tartották annak irányítását is. (Ennyit a vallásszabadságról!)

A középkorban, a pápaság politikai hatalmának emelkedésével párhuzamosan, az összehívás, az elnöklés és a szentesítés joga fokozatosan a pápák kezébe került. Az érvényben lévő Egyházi Törvénykönyv is csak azt a zsinatot ismeri el egyetemesnek, amelyet a pápa hív össze, amelyen a pápa elnököl (közvetlenül vagy megbízott által), amelynek ügyrendjét a pápa szabja meg, s amelynek határozatait a pápa erősíti meg.

Az egyetemes zsinatok történelmének első korszakába a császárok által vezetett nyolc keleti egyetemes zsinat tartozik. (Kr.u. 325-869) Ezek a zsinatok elsősorban dogmatikai kérdésekkel foglalkoztak, s a keresztény hitrendszer fokozatos kiépüléséhez vezettek.

A második korszak egyetemes zsinatai a pápaság politikai hatalmának a jegyében folytak le, elsősorban egyházpolitikai és fegyelmi kérdésekkel foglalkoztak és az erősödő antifeudális eretnekmozgalmak elleni harcot irányították. 1123-1311 között hét ilyen egyetemes zsinat volt. 

A harmadik korszak zsinatai a nyugati egyházszakadás (1054) következményeinek, a pápai tekintély csökkenésének a felszámolásával foglalkoztak. 1414-1517 között három ilyen egyetemes zsinat volt.  

A negyedik korszak egyik zsinata, a tridenti (1545-1563) a reformációval fordult szembe, a másik pedig az I. Vatikáni Zsinat (1869-1870) ismételten leszögezte a katolikus hit alapelveit és kihirdette a pápai tévedhetetlenséget. 

A zsinatok történetében új korszakot nyitott meg a II. Vatikáni Zsinat (1962-1965), amely a vallás válságából a kivezető utat az egyház modernizálásban jelölte meg. Az érvényben levő egyházi törvények szerint az egyetemes zsinat tekintélye alacsonyabb a pápáénál. A zsinati határozatok csak a pápai megerősítéstől és kihirdetéstől kezdve emelkedtek jogerőre. E törvény kanonizálását hosszú harc előzte meg. A 15. sz. zsinatain a „zsinat a pápa fölött áll” – elv érvényesült.

X. Leó pápa 1516-ban, az V. Lateráni Zsinaton kinyilvánította ugyan a pápa felsőbbségét, ezzel azonban a zsinat értelmezése körüli korábbi ellentétek nem simultak el. Még a tridenti zsinat (1545-1563 ellenreformáció!) is óvakodott attól, hogy a pápa zsinati felsőbbségét hangsúlyozza, bár a gyakorlatban érvényesítette azt. 

Az I. Vatikáni Zsinat (1869-1870) döntötte el végül is a küzdelmet a pápai primátus javára azzal, hogy a pápai tévedhetetlenség dogmáját kihirdette és kinyilvánította a pápa egyetemes püspökségét is.

A II. Vatikáni Zsinat Karl Rahner jezsuita teológus szerint „Az egyház zsinata volt az egyházról. Egy egyháztani zsinat, a témák olyan koncentrációjával, amely mind ez ideig egyetlen zsinaton, még az I. Vatikánumon sem valósult meg.” A zsinat 1962-65 között zajlott le négy ülésszakban. A zsinat azonnal ketté szakadt (liberálisokra és konzervatívokra), a tárgyalás pedig nemcsak a zsinat és a pápa között folyt, hanem e kettő és a Római Kúria között, amely a szövegtervezetek létrehozója volt. 1962. október 11-én nyitó beszédében XXIII. János a II. Vatikáni Zsinatot elhelyezte a zsinatok történetében, utalt személyes inspirációjára, és felvázolta a Zsinat hármas irányát: A Zsinatnak új szellemet kell hoznia; A keresztény tanítást új keretek közé kell helyezni; A Zsinat pasztorális küldetése: a keresztények és az egész emberi család teljes egysége.

A II. Vatikánum értékelésében a mai napig is vannak eltérő nézetek.