Amikor eljön az Emberfia, talál-e hitet a földön?
Amikor eljön az Emberfia, talál-e hitet a földön?
Jézus elcsodálkozott Názáret népének hitetlenségén. Nem is tudott ott csodát tenni. Nem tudta erővel és hatalommal meghirdetni az Isten országát. Ill. más helyzetben azt látjuk, hogy elcsodálkozott a pogány százados esetében: ekkora hitet nem találtam Izraelben! Sokszor elhangzik az evangélium történései során: Menj, hited megmentett téged!
A minimális hit a kontextusa elengedhetetlen Jézus működésének, tetteinek megértéséhez. Jeleket művelt! Nem varázsolt. A jel kétértelmű: vagy beszédes jel, vagy semmitmondó. Függ a befogadó lelki állapotától.
Ez a hitetlen nemzedék nem kap más jelent: mint Jónás próféta jelét. Három napig marad a föld gyomrában. Jézus miközben tesz ugyan csodákat, de közben folyton csodátlanít: ti adjatok nekik enni. Megtiltotta, hogy híreszteljék az egyes csodáit.
Csodaváró tömeg hányszor hullámzik ide és oda a világon. Itt is, ott is jelenésekről hallunk. Álpróféták, rajongók csalják a tömeget. Ez alól sajnos nem kivételek az egyes Mária megjelenések sem.
Márk írásában Isten Országának meghirdetése hatalmas jelekkel és tettekkel történik. Máté ószövetségi jövendölések beteljesedéseként idézi a csodákat. Lukács - aki maga is orvos - a csodákban az Isten irgalmasságára helyezi a hangsúlyt. János csodaelbeszéléseiben Isten Országának pazarló bősége jelenik meg.
Amikor még Szent Pál Saul volt: A zsidóság hitéért lelkesedett. Saul lábához tették le a ruhájukat az első keresztény vértanú megkövezésekor és ő helyeselte tettüket. A megtérés villámcsapásként érte, a földre terült. A csodás látomás tüze kiégeti belőle mindazt, ami addig volt. Megrendült a lelke mélyéig, létezésének legmélyéig. Ez a kegyelem. Átkódolja életét. Lelkigyakorlatot tart. Tanul és vezekel. És várakozik. És dolgozik. Míg meg nem érkezik a szólítás az apostoloktól: jöjj, segíts nekünk!
Tehát a hitnek adománya nem velünk születik. Fel kell ismernünk, ki kell munkálnunk, különben elvész. Hisz törékeny cserépedényben őrizzük azt, amint a nemzetek apostola figyelmeztet minket.
Egy szentlelkes tapasztalat (16)
Egy szentlelkes tapasztalat (16)
Egyes pillanatok örökre bevésődnek tudatunkba. Olyan másodpercek, amik csak nekem jelentenek sokat, másoknak meg semmit. Így egy szempár, az erdő hűvöse, egy táj, a tenger, édesanyám önkéntelen mozdulata…
S kérdezem: mi más lenne a legjellemzőbb pillanat egy pap életében, mint az, hogy felemelheti a kenyeret és a kehelyben lévő bort… az átváltoztatás pillanata. Elnézem sokszor magunkat ebben a pillanatban, hisz ez életünk sűrítménye, legtisztább cselekvése, hivatásunk lényege… olykor látok átszellemült arcokat, magasra emelt karokat… igen, ebben a mozdulatban le lehet mérni, kiben mennyi a hit, a megélt hit, az áhítat, az odaadás, a Krisztus iránti szeretet… mert ebben az egy mozdulatban nem lehet hazudni… úgy tenni, mintha…
Most elmondom, sokszor megadatik, hogy túllássak a fehér ostyán és a kelyhen. S ilyenkor megpillantom Őt. Felmagasuló alakja eléri a csillagokat, széttárt karja átéri a megmérhetetlent… és ilyenkor úgy érzem elveszek. Én emelem őt – de nem, már Ő emel engem… egyre gyorsuló mozgással… s egyszer csak ott van előttem a torinói halotti lepelről ismert arc, a Jézusé… és nem az áruló csókját adom neki, hanem a szeretett tanítványét…
Miközben nézem, mondatok szakadnak fel szívemből: úgy-e felemelsz majd, akkor is… úgy-e elérlek egyszer, megszűnik ez a végtelen távolság… s egyszer majd arcom vonásai is kisimulnak…
Igen, mert amikor a borral teli kelyhet engedem le, mindig megpillantom a kehely görbületén torzuló vonásaim. Fájón érzékelem, hogy visszaérkeztem a földre, és hogy micsoda különbség van a megtapasztalt tiszta szépség s az én földi valóm között. Ilyenkor szégyenkezem. Megfogadom, hogy ma jobb leszek… Egyre inkább nem szeretem torz vonásaim látni, hanem… egyre inkább csak Téged akarlak szemlélni, édes Megváltóm.
Szentmise
Szentmise-magyarázataim (1)
41 éve, minden reggel, ugyanúgy történik minden. 5.50 ébresztő. Nézem, az órát, reggel különösen rohan az idő. Még 5’, s oda kell érnem. Gábor széles mosollyal fogad (még nem késett el, mióta itt vagyok), kezében az alba, s már adja is rám. Rögtön a miseruha. Ez tart talán a legrövidebb ideig. Még egy pillanat, ima, egy hátkörzés – és kezdődik a csoda.
3-as csengőszó jelzi a kezdetet. Orgonaszó és ének. Föllépek a lépcsőkön, az aranyos oltár elé. Egész lényemmel a szentek szentje felé fordulok. Megérkeztem oda, ahonnan nincs tovább. A Mester rám veti tekintetét. Megállok, szeretnék így maradni, az imádás néma pillanatában. Még húzom az időt, mert minden végigfut lelki szemeim előtt. Ahogy indultam az egri Bazilikába, szentelésem napján. Van erről egy képem. A kápláni évek, titkárság, plébánosi helyeim. Elém tűnik egy-egy arc, egy mozdulat, összegyűjtöm a sok imakérését. Az idő szorít, még a haldoklók sóhaja jut eszembe, édesanyám képe. Igen, ezek mind itt tartanak. Az Isten oltára közelében. Akiknek hitét őrzöm, akiket nem árulhatok el, akik miatt erősnek kell lennem. Ez az én lépcsőimám. Remélem, nem sok látszik mindebből, mert a szentmise nem egyéni ájtatosság, hanem a legszentebb közösségi cselekvés. De ugyanakkor mindennek helye is van benne. Az üdvösség útja, mindenkinek egyedi történet is egyben.
Ekkor fordulok meg. Látom a hűséges arcokat, érzékelem a hittel teli lelkeket. Odalépek az oltárhoz, és jegyesi csókot váltok, az én Megváltómmal. Ez az első tudatos tettem, ez a cselekedet, a köszöntés. (Hisz köszöntsétek egymást szent csókkal – tanít az apostol). Az áldozat helyét illetem így. S azzal a buzgósággal szeretném tenni, amint egyszer volt alkalmam Jézus születési helyét, és a szent sírt illetnem ezen a módon.
Kedves Testvérek! Épp ezért, kérlek benneteket, hogy ne késsünk a szentmiséről. A szentmisén való érvényes részvétel, az elejétől, a végégi szól. Pontosságunk figyelmesség az Úr iránt, és tekintettel levés a közösség többi tagjára. S talán tudtam érzékeltetni, mi minden történik, már az első percben is.
Mária
Mária, a Szentlélek mátkája
Lánykérés zajlik bizony. Illendően. Nagy tisztelettel. Főangyal jő megkérő üzenettel. Nem a szülőkhöz, hanem a fiatal lányhoz. Aki eljegyeztetett már a kor szokása szerint, Józseffel, az igazzal. De a szív titkos rejtekén, mindannyiunk szívében van egy hely, amelyet csak a bizonyos Hatalmas tölthet be. S most ezt kérik tőle. Váltaná-e fel a földi szerelmet, égi szerelemmé! Engedné-e meg, hogy a teremtői Lélek, - mely által a mindenek lettek -, hogy lefoglalja lelkét, s ezáltal méhében új teremtés kezdődjön.
Ez a megkérlelő szép üzenet – a Megtestesülés ünnepére készülve – mindannyiunkhoz érkezik. Ugyan engedném e meg, hogy a Lélek áthangolja az én életemben is, földi valóságom égi valósággá. Mert ez a hit pillanata, amikor bensőm átváltozik. Ajtó nyílik bennem, s a teremtő Lélek „megárnyékoz”, azaz új emberré formál. A keresztségben kapott készségem „megtermékenyül”, azaz tudatosan Isten kedves gyermekévé válok.
S mi történt a szent asszonnyal? Énekel, háladalt zeng, örvendezve örvend. Mily nagy dolgot művelt velem, Ő, akit szentnek hívunk. Az Istentől áldottak nagy örömével, útra kel, látogatóba indul, hogy azzal a másikkal – Erzsébettel - megossza szíve feszítő örömét, azzal, aki megérti, mi is történt.
Kedves olvasó! Ez a lényeg. Minden más csak a körülmény. Hogy nincs hely a szálláson, hogy a lelkét tőr járja át, és hogy menekülni kell, meg az a harminc év, meg az a sok szenvedés... Mindez eltörpül, amellett a szentséges pillanat mellett, hogy ő kiválasztatott, hogy ő Sion kedves leánya, hogy ő a frigynek szent szekrénye, hogy ő Krisztus hordozó, azaz ő lett számunkra az Istenszülő Szent Szűz.
Épp ezért, nem engedem, hogy a világ forgataga magával ragadjon. Már tudom, hogy amire készülünk, nem valamiféle személytelen (szeretet)energia kiáradásáról van szó (New Age!). Hanem arra a benső ünnepre készülők, hogy létezésem közepén meg vagyok ragadva, hogy a megtestesülés ünnepén én is fel vagyok kérve, nem valami földi, hanem égi szerelemre, mert hisz a valóságos Isten, értem, az én üdvösségemért valóságos ember lett.
Még egy megjegyzés: A világmindenségben minden alá van vetve a fizikai törvények kérlelhetetlen rendjének, semmi sem szabad. De van egy hely, ahol a fizika törvényét a szeretet törvénye, annak örvénylő, soha előre ki nem számítható szabadsága váltja fel. Ez pedig az emberi szív. Az új és a nem várt valóság befogadására csak az ember képes, ott, ahol ő az Isten teremtménye, ott, ahol ő - a keresztség által - Isten gyermekévé lett.
Így akarjuk tehát mi is - Mária lelkületébe burkolózva -, hogy a megtestesülés csodája bennünk is létesüljön.